#Hende Csaba

Amerikai tábornok méltatta a magyar katonákat Afganisztánban
 

Amerikai tábornok méltatta a magyar katonákat Afganisztánban

A NATO afganisztáni kiképzési missziójának (NTM-A) parancsnoka elismerően beszélt a magyar katonák professzionális feladat-végrehajtásáról és elhivatottságáról Hende Csaba honvédelmi miniszternek, aki ötnapos látogatást tett a közép-ázsiai országban - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.

MTI MTI

Hende bekeményít a Honvédkórház ügyében
 

Hende bekeményít a Honvédkórház ügyében

Megnövekedő feladatokat és nagyobb felelősséget, de ezzel együtt több eszközt és jelentős fejlesztéseket is ígér a budapesti Honvédkórház számára, hogy az ország egyik nagytérségi, egyben fővárosi sürgősségi ellátó központjává válik – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az intézmény alakuló állománygyűlésén pénteken.

MTI MTI




Az Orbán-kormány angolul beszél, Hoffmann Rózsa korrepetációra szorul
 

Az Orbán-kormány angolul beszél, Hoffmann Rózsa korrepetációra szorul

Míg az oktatási államtitkárság szeretné elérni, hogy az angol mellett – vagy inkább helyett – minél többen tanuljanak más idegen nyelveket, a kormánytagok többsége csak angolul tud. Az új nyelvstratégia kialakításáért felelős Hoffmann Rózsa azon kevesek közé tartozik, akik nem szereztek angol nyelvvizsgát.

hvg.hu hvg.hu

Elkészült a Honvédség életpályamodellje
 

Elkészült a Honvédség életpályamodellje

Elkészült a Magyar Honvédség 2021-ig szóló humánstratégiája, amely a közszolgálati életpályamodellhez igazodva működik majd - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az MTI-nek adott interjújában.

MTI MTI

Orbán intézkedik a magyar turisták hazaszállításáról
 

Orbán intézkedik a magyar turisták hazaszállításáról

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn utasította Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul - amint az ehhez szükséges egyeztetések lezajlottak - "hozzák haza" a Magyar Honvédség egyik repülőgépével a vasárnapi egyiptomi buszbaleset áldozatainak holttesteit - jelentette be hétfőn újságírók előtt a miniszterelnök szóvivője.

MTI MTI

Hende: magyar kibervédelmi stratégiát dolgoznak ki
 

Hende: magyar kibervédelmi stratégiát dolgoznak ki

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint Magyarország kibervédelmi stratégiát dolgoz ki, erre a honvédelmi tárca jövő évi költségvetése külön forrást tartalmaz. Karl A. Lamers, a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke a védelmi kiadások visszafogásának veszélyeire figyelmeztetett egy csütörtöki budapesti konferencián.

MTI MTI

Innen remél milliárdokat a HM
 

Innen remél milliárdokat a HM

Több milliárd forint bevételt remél a Honvédelmi Minisztérium (HM) régi, szovjet gyártású vadászgépek, alkatrészek és felújított radarok értékesítéséből - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a Magyar Televízió reggeli műsorában.

MTI MTI

Mentesülnének az szja alól a tartalékosként visszatérő nyugdíjasok
 

Mentesülnének az szja alól a tartalékosként visszatérő nyugdíjasok

A kormány előtt lévő törvényjavaslat alapján 16 százalékos személyijövedelemadó-kedvezményt kapnának azok a szolgálati nyugdíjasok, akik tartalékosként visszatérnek a honvédség kötelékébe - mondta az InfoRádiónak Hende Csaba honvédelmi miniszter. A tartalékos állományt kétezerről nyolcezer fősre növeli a Honvédelmi Minisztérium a következő években.

InfoRádió InfoRádió



ÁEK-kinevezés: cáfol a Honvédelmi Minisztérium
 

ÁEK-kinevezés: cáfol a Honvédelmi Minisztérium

A Honvédelmi Minisztérium (HM) cáfolta a Stop.hu több, tegnap megjelent értesülését is. A híroldal hétfőn azt írta, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter 3,7 milliárdos állami pluszkiadást jelentő törvénytervezetbe csomagolta saját kezelőorvosa régóta tervezett, Honvédkórház-főigazgatói kinevezését.

hvg.hu hvg.hu

Hende Csaba háziorvosa miatt született törvénymódosító tervezet?
 

Hende Csaba háziorvosa miatt született törvénymódosító tervezet?

Hende Csaba honvédelmi miniszter 3,7 milliárdos állami pluszkiadást jelentő törvénytervezetbe csomagolta saját kezelőorvosa régóta tervezett, Honvédkórház-főigazgatói kinevezését – értesült a Stop.hu minisztériumi forrásból. Schandl László megfelelő tudományos fokozat hiányában jelenleg csak megbízottként láthatja el feladatait az ÁEK élén. A választások óta nem vezette megfelelő végzettségű orvos az intézményt.

Stop Stop

Ezer embert küldhetnek el a honvédségtől
 

Ezer embert küldhetnek el a honvédségtől

Az irányításban dolgozó katonai titkosszolgálatok és az összhaderőnemi parancsnokságok dolgozóival együtt mintegy 3500 ember 30 százalékát érinti az az "ésszerűsítés", melynek következtében részben nyugdíjba mennek, részben átirányítással új helyre kerülnek, részben kiválnak a rendszerből és a szabad munkaerőpiacon helyezkednek el az érintettek – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

MTI MTI

Ájtatos Kubatov, citerázó államtitkár: mivé lettek a polgári körök?
 

Ájtatos Kubatov, citerázó államtitkár: mivé lettek a polgári körök?

Hova tűnt az a harciasság, amivel a 2002 utáni polgári körök tüntetéseket szerveztek az MSZP–SZDSZ-kormány ellen, vagy amivel a Tilos Rádiónál demonstráltak? A mozgalom csütörtöki ünnepségén Kubatov Gábor az adósság elleni küzdelemről és önvizsgálatról beszélt, a kormány egyik államtitkára pedig ingujjban citerázott. Videóriportunk a Polgárok Háza nyolcadik évadnyitójáról.

hvg.hu hvg.hu

Népszava: a Honvédkórház vezetőjét nem kell pályáztatni
 

Népszava: a Honvédkórház vezetőjét nem kell pályáztatni

Egy pénteken életbe lépett honvédelmi miniszteri rendelet szerint a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) főigazgatói posztjának betöltésére nem kell pályázatot kiírni, ami a Népszava szerint az intézmény élén történő vezetőváltás előjele lehet.

hvg.hu hvg.hu


Páncélozott járműveket kapott a Magyar Honvédség
 

Páncélozott járműveket kapott a Magyar Honvédség

Páncélozott, többfunkciós járműveket adott át az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete hétfőn a Magyar Honvédségnek technikai arzenálja bővítésére; a tizennégy HMMWV típusú - közismert nevén Humvee - katonai járművet Hende Csaba honvédelmi miniszter vette át Eleni Tsakopoulos Kounalakistól a 86. Szolnok Helikopter Bázison.

MTI MTI